2017. október 09., hétfő 12:31

Oktatási program Fóton

2017-05-10 oad fót2017 tavaszán három alkalommal látogattunk el a Károlyi István Gyermekközpontba Fótra, ahol elsősegélynyújtásról, tűzvédelemről, és a háztartási veszélyekkel kapcsolatos tudnivalókról beszélgettünk a gyerekekkel.

Egyesületünk a 2014-es évben Orphans Against Disasters címmel felkészítő programot indított az árva és a családjukból kiemelt gyermekek részére. A program célja a résztvevők önmentő képességének fejlesztése, ezzel környezetük, és a későbbiekben családjuk biztonságának növelése. A mostani programon a 2014-ben megszerzett ismereteket elevenítettük fel és ismételtük át a résztvevőkkel.

A különleges gyermekotthon lakói között sok a testi fogyatékkal élő fiatal, így a program tartalmát kifejezetten az ő igényeiknek megfelelően alakítottuk ki.

Az első alkalommal az elsősegélynyújtás alapjait ismerhették meg a gyerekek. Mivel a mostani résztvevők közül sokan ott volta a három évvel ezelőtti előadásainkon is, gördülékenyen ment az oktatás, hiszen a gyerekek egymást is tudták segíteni. Megbeszéltük, hogy sérülés esetén hogyan kell felnőtt segítséget, illetve mentőt hívni, a gyakoribb sérülések ellátását pedig gyakorolták a gyerekek, akik elsősegélynyújtó táskát is állítottak össze.

Második alkalommal a tűzvédelemről volt szó. Különféle filmeken keresztül magyaráztuk el a tűz tulajdonságait és veszélyeit, ahol mindenki jól láthatta a terjedés gyorsaságát és kiszámíthatatlanságát, ezáltal felismerték milyen fontos időben kimenekülni és segítséget hívni ha tüzet észlelnek. Ezen felül bemutattuk a kézi tűzoltókészülékeket, megbeszéltük hogyan kell használni azokat, és szó volt arról is, mi mindent tudunk megtenni azért, hogy megakadályozzuk a tűz keletkezését.

Az utolsó alkalommal a háztartási veszélyekről, és a polgári védelemről beszélgettünk. Ez a foglalkozás különösen izgalmas volt a nevelőknek is, hiszen többek között ismertettük például a takarítószereken is feltüntetett veszélyeket, azok értelmezését, a piktogramok jelentését. Végül pár szóban meséltünk a légoltalom és a polgári védelem kialakulásának történetéről, jelentőségéről, egykori és mai feladatairól.

A három oktatási napon 7 önkéntesünk vett részt, összesen 48 munkaórát teljesítve. 

 


 

Utoljára frissítve: 2017. október 10., kedd 07:48